• Anyátlanul, orbántalanul, kormánytalanul, de legalább a saját kakinkban
    Jun 5 2026

    Mi történt a magyar rendszerváltás óta velünk, erdélyi magyarokkal? A kormány és az RMDSZ bajban, és mi sem különben.

    Legutóbbi találkozásunkkor még mondhatni egy másik világban éltünk. Persze csak részben. Április 12-e egy tizenhat éven át épülő és konszolidálódó rendszert bontott meg, ez a folyamat – mármint a bomlás – Magyarországon már kezd körvonalazódni, kérdés viszont, hogy mit jelent ez az erdélyi magyaroknak?

    Hiszen azóta az RMDSZ-től egyebet sem hallunk, csak azt, hogy ők semmiért sem hibásak, a hibásak különben is mi vagyunk. Azóta nincs kormányunk, és most már tisztábban kellene látnunk, mint a kék eget, hogy a jelenlegi politikai elit egy dologra törekszik: a saját hatalma megtartására. Demeter András kulturális minisztert lemondatták, az RMDSZ pedig hol szaros szennyvízzel mérgez minket, hol a gyerekpénzt akarják elvenni az „érdemtelenektől”. Így állunk hát.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, üdv újra nektek!

    Show More Show Less
    14 mins
  • Ha bármi is rajtunk múlik, nem fogjuk lemosni magunkról
    Apr 6 2026

    Azt tudtátok, hogy Kelemen Hunor amúgy nem is nagyon figyeli, hogy mi történik a magyar országgyűlési választás kampányának utolsó véghajrájában? Még szerencse, hogy az RMDSZ, az Eurotrans Alapítvány és társaik nagyon figyelnek arra, hogy mindenki jól töltse ki az adatlapot. És jól ragassza le a borítékot.

    És azt tudtátok, hogy mindenki, aki mást gondol, mint a Fidesz erdélyi fiókszervezete, az vagy tudatlan, vagy rosszat akar?

    Megkezdődött a véghajrá, eszméletlen verseny zajlik, kvótákkal, beígért szavazat- és mandátumszámokkal, megfeszített mozgósítással. Mindeközben Magyarországon látszólag az utolsókat rúgja ez a rendszer. Ezért nyomta tövig a gázpedált a pártunk ezen a száguldó őrületvonaton, amiről nincs leszállás – nekik.

    Sziasztok. Ez itt a Tilos a Bé az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, tartsatok velem ezen a világ röheje, mímelt választási showműsor hullámvasúton. A világ vicce vagyunk, esküszöm.

    Show More Show Less
    9 mins
  • Mi a tétje a magyarországi választásoknak az erdélyi magyarságra nézve?
    Mar 29 2026

    Sokáig próbáltam arra figyelni, hogy a magyarországi történésekre nehogy rácsavarodjak. Jelentem, a törekvésem sikertelen volt.

    Egy hete néha-néha beáll egy órácskára egy konstans gyomorideg. Izgulok, néha szerintem jobban, mint a román elnökválasztásokkor. Pedig tudatosan figyelek. Figyeltem. Két hét van a választásokig, a fókusz kicsúszott az irányításom alól, és már csak kapkodom a fejem. Ja, meg napi szinten jönnek olyan hírek, amilyenekből egy is elég évente.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és nem ígérem, hogy a magyarországi választási kampánynak ezen a pontján képes leszek zajt csökkenteni, mindössze arra teszek próbálkozást, hogy egy kis rendet tegyek a saját fejemben. Ezt hoztam nektek is mára.

    Show More Show Less
    11 mins
  • Úgy isszuk, ahogy a Fidesz és a Mi Hazánk tölti belénk
    Mar 15 2026

    Díjzápor hullott ránk a héten, hiszen most van itt az osztogatások ideje. Orbán Ștefănuțával párbajozik az X-en, de szegény nemzetvezetőt az ukránok sem hagyják békén. Kevesebb mint egy hónap van a magyar országgyűlési választásokig, úgyhogy Hagyományok Házát avattak Udvarhelyen, Nógrádi György Erdélyben turnézik, és egyre több diákot foglalkoztat, hogy miért viszik őket Magyarországra kampányolni.

    Átadták a kolozsvári Bocskai-házat. Lehet tippelni, hogy melyik magas rangú NER-essel vágattak szalagot. De véget ért az Erdélyi Mentorprogram is, amit a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Pro Economica alapítvány szervez.

    Na kérem, ha ilyen tempóban nyomtuk az elmúlt hetet, akkor mi fog még jönni?

    Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.

    Show More Show Less
    12 mins
  • Ingyenreklám milliárd forintokért: így halad a Fidesz-kampánya Erdélyben
    Mar 8 2026

    Legalább annyira kezdenek özönleni ránk a Fideszes politikusok, mint ahogyan özönlött a tavaly a magyar adófizetői forint az RMDSZ zsebébe, és március 15. még csak ezután lesz.

    Nőnap alkalmával várjuk a jó szögből filmezett, tulipánt osztogató politikusaink posztjait, mert egyébre úgysem képesek és a könyvszórás is lassan lecseng – de legalább Borboly még érezheti magát egy kicsit fontosnak. Parajd megszűnt turisztikai központként működni, ezt most már ki is mondták.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és nagyjából egy hónap van még a magyar országgyűlési választásokig. Addig kérem, mindenki vértezze fel magát, mert nem könnyű nekünk itt, Erdélyben

    Show More Show Less
    12 mins
  • Nem viselsz bugyit, ha igazán magyar és keresztény vagy!
    Feb 15 2026

    Megóvták a marosvásárhelyi Sütő András szobor pályázatát, mintegy 4000-en írták alá az adócsökkentés-petíciót Székelyudvarhelyen, erdélyi magyarok versenyeztek a héten a milánói téli olimpián, megint tüntettek Demeter András kultúrminiszter ellen, és az Átlátszó Erdély megint feltárt egy abúzustörténetet.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, és készüljetek fel, a mai adáshoz gyomor fog kelleni.

    Show More Show Less
    12 mins
  • Remélem, ti is tudtátok, hogy Orbánt támogatjátok!
    Feb 28 2026

    Kelemen Hunor szerint a teljes erdélyi magyarság a Fideszre szavaz majd, Szijjártó az RMDSZ-t védi Lizike bábkormányos kérdésére, a Transzilvánban sorra mutatják meg, hogy mit vett nekünk Orbán, amiért most a szavazat jár – így a kampány.

    Nicușor Dan kihirdette a bírák és ügyészek nyugdíj- és nyugdíjkorhatár csökkentéséről szóló törvényt, megmozgattak ezt-azt az adók körül, tehát jöhetett a sikerkommunikáció, és érkezik a közigazgatási reform is a leépítésekkel. Mindeközben az RMDSZ törvénytervezetet írt arra, hogy szépen kell beszélni a ghișeu-s nénivel.

    A Sütő-pályázat bizottsága nem adott helyt Macalik Arnold óvásának, és díjakat is osztogattak a héten.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.

    Show More Show Less
    14 mins
  • Úgy kiakadtunk, ahogy ‘89 óta sosem
    Feb 8 2026

    Legalábbis Csíkszeredában biztos nem. Mély válságban az RMDSZ, de Kelemen Hunor elintézte. (Bár a mindenhonnan érkező mosdatások ellenére nem látszik csitulni a hangulat, sőt a „Gyurcsánynézás” sem volt már elég ide). Összeomlott egy templomtornyunk, a reformátusok megpattannának a világszövetségből, és Lénárd padlógázzal nyomatja a Drakula-parkot.

    Csak a béke maradjon velünk.

    Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.

    Show More Show Less
    12 mins